Osteoporosis Betegek

 

Magyarországi Egyesülete

közhasznú, nonprofit, civil szervezet, mely az oszteoporózisban szenvedőknek
és veszélyeztetetteknek kíván tájékoztatást nyújtani magáról a betegségről,
annak megelőzéséről és kezeléséről.

Kapcsolattámogatás

Örülünk, hogy itt van velünk!

Üdvözöljük Önt az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesületének (OBME) honlapján!

Egyesületünk – betegeket, veszélyeztetetteket biztatva arra, hogy maguk is aktívan vegyenek részt saját sorsuk, egészségük alakításában – oktatással és tájékoztatással szeretné elérni a csontritkulásos törések számának csökkenését.

Az OBME egy közhasznú, nonprofit, civil szervezet, amelyet 1999-ben hoztunk létre azzal a céllal, hogy támogatást és információt nyújtson az oszteoporózisban szenvedők és a veszélyeztetett egyének számára. Ez a betegség, amit szó szerint ‘porózus vagy lyukacsos csontoknak’ is nevezhetünk, a csontok sűrűségének csökkenésével és minőségének romlásával jár. Ahogy a csontok egyre porózusabbá válnak, törékenyebbek lesznek, és törésük kockázata jelentősen megnő. Sajnos, a csontok ilyen ‘csendes’ leépülése gyakran rejtve marad, egészen addig, amíg a csonttörés bekövetkezik.

A magunk részéről, OBME-ként, arra törekszünk, hogy minél több információt és oktatást biztosítsunk mind az oszteoporózisban szenvedőknek, mind a veszélyeztetett egyéneknek. Szeretnénk, ha mindenki aktívan részt venne saját egészségének alakításában és a csonttörések megelőzésében. Jelenleg 26 klubban működünk, és kiemelten fontosnak tartjuk a betegség minél korábbi megelőzését és felismerését – már gyermekkorban elkezdve.

Reméljük, hogy weboldalunk hasznos lesz Önnek, és hogy közreműködhetünk az oszteoporózis jobb megértésében és kezelésében. Bármilyen kérdése vagy észrevétele van, kérjük, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk. Köszönjük, hogy velünk van!

Az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesület (OBME) csapata

MI AZ OSTEOPOROZIS?

Az oszteoporózis olyan betegség, amely a csontokat gyengévé és törékennyé teszi. Ez nagymértékben növeli a csonttörés kockázatát még egy kisebb esés vagy ütés után is. A betegségnek nincsenek nyilvánvaló tünetei, ezért sokan nem tudják, hogy csontritkulással rendelkeznek, amíg el nem szenvednek egy törést. A törések megváltoztathatják az életet, fájdalmat, fogyatékosságot és a függetlenség elvesztését okozhatják. Ezért fontos a csontritkulás megelőzése!

Családon belüli előfordulás?

Nagyobb valószínűséggel lehet érintett, ha családjában szenved már valaki csontritkulásban.

Egészségtelen életmód

Mértéktelen kávéfogyasztás, dohányzás vagy jelentős mennyiségű alkoholfogyasztás is hozzájárulhat. 

Mozgásszegény életmód

A mozgás hiánya az izületek kopásához vezethet. 

Változó kor / idült betegségek

A korán bekövetkezett változókor valamint az idült betegségek is nagyban segíthetik a csontritkulás kialakulását. 

Családi anamnézis

A csontok egészsége erősen örökölhető, ezért vegye figyelembe, hogy családi anamnézisében szerepelt csontritkulás.

Kalcium és D vitamin szint

Nem elegendő kálcium és D-vitamin bevitele erősen hozzájárul a csontritkulás kockázatához. 

Saját orvosi anamnézis

Bizonyos állapotok és gyógyszerek a csontok egészségét befolyásolhatják. Kortikoszteroidok- melyek asztma,  rheumatoid arthritisnés más gyulladáos megbetegedésekbe

Életmód faktorok

Kevés fizikai aktivtás, masszív dohányzás, nagymértékű alkohol fogyasztás, alacsony testsúly – vékony testalkat, excessiv túlsúly

A betegségre hajlamosító kockázati tényezők váljanak tudatossá a lakosság körében.

 

 

A lakosság működjön közre aktívan a saját betegségének megelőzése, felismerése és gyógyítása érdekében.

 

 

 

Hol talál meg bennünket?

Helyi klubbjaink, egyesüeteink

Csontritkulásos Betegek Egyesülete

 

 

 

Fejér Megyei Osteoporosis Klub

 

 

 

 

 

Egyesület  vezetői

 

Zalatnai Lajosné dr. Tóth Klára

Zalatnai Lajosné dr. Tóth Klára

elnök

+ 36 30 829 1689
zalatnai.klara@obme.hu

Fábri Lászlóné

Fábri Lászlóné

Alelnök

+ 36 20 213 4190
oszteoporozis@freemail.hu

Molnár Ferenc

Molnár Ferenc

felügyelő bizottság elnöke

+ 36 30 943 4792
mr.ferencmolnar@gmail.com

Turán Éva

Turán Éva

vezetőségi tag

+ 36 30 574-0456
turannedeak@gmail.com

Szabó Lászlóné Emma

Szabó Lászlóné Emma

számvizsgáló bizottsági tag

Farkas Zsuzsanna

Farkas Zsuzsanna

számvizsgáló bizottsági tag

+36 70 452 7462
fszsuzsanna@t-online.hu

Bereck Éva

Bereck Éva

vezetőségi tag

+ 36 20 254 5109
b.eva550703@gmail.com